ALTERNA KFT.: B/2020/001255. számon nyilvántartott felnőttképző

A Professzionális Kineziológus Integrált Képzés lényege

    2024. febr. 24-én 42. évfolyamunkat indítjuk a kineziológia képzési szolgáltatás területén. Amennyiben velünk tart, az Európa Akadémia Professzionális Kineziológia Integrált Képzésén elsajátíthatja több kineziológiai módszer/ágazat tudásanyagát (=Tematikus kineziológia), valamint a Természetgyógyászati és Egészségügyi modult is.

    Célunk olyan tudományos alapismeretekkel, elméleti és gyakorlati tudással rendelkező kineziológusok képzése, akik hivatásuknak tekintik az emberek gyógyítását, tisztában vannak a megszerzett ismeretanyag alkalmazásának módszereivel, feladatuknak tekintik mind a kliensekkel való munkát, mind a folyamatos szakmai fejlődést.

    A Résztvevők a hatályos magyar jogszabályok szerint letett állami vizsgát követően hivatalos működési engedéllyel, mint egészségügyi szakdolgozók tevékenykedhetnek.

    Ahhoz, hogy kineziológus legyen valaki, három vizsgát kell letennie, ezek központi állami vizsgák.

    Az első kettő „modulvizsga” az egészségügyi és természetgyógyászati vizsga, mely írásbeli vizsga, és tanfolyamvégzési kötelezettséggel jár, azaz teljesíteni kell a vizsgajelentkezéshez az egészségügyi és a természetgyógyászati tanfolyamot, illetve a természetgyógyászati vizsgajelentkezéshez még életmódtábor teljesítése is szükséges.

    A harmadik vizsga a „szakképesítő vizsga”, mely ebben az esetben a kineziológus szakmai vizsga. A vizsgajelentkezés feltétele kineziológia tanfolyam elvégzése.

A vizsgák sorrendje jogszabály szerint adott:

  • egészségügyi és természetgyógyászati modulvizsga, sorrendjük tetszőleges, egyszerre, de egymás utáni vizsgaidőszakban is letehetőek
  • ezek után tehető le, a következő vizsgaidőszakban legkorábban, a kineziológus szakképesítő vizsga, s ezután már kiváltható a hivatalos működési engedély.

    Mind az egészségügyi, mind a természetgyógyászati képzés nálunk elérhető a kineziológus képzésbe beillesztve.

    A professzionális kineziológus képzés során a tananyag tartalmazza mindhárom vizsga - a hatályos jogszabályoknak megfelelő - követelményrendszerét, tehát mindhárom vizsgafelkészítést magában foglalja, kivéve az életmódtábort – ám közvetítjük ennek teljesítését.

    Felmentést kap az egészségügyi tanfolyamkötelezettség és vizsga alól az, akinek minimálisan középfokú egészségügyi végzettsége van, és szerepel (legalább) az egészségügyi szakdolgozók Alapnyilvántartásában.

Felmentést kap a természetgyógyászati tanfolyamkötelezettség és vizsga alól az, aki rendelkezik a modulvizsga letételének igazolásával.

    Az általunk kialakított képzési rendszerben a kineziológia képzés első két félévében illeszkedik az egészségügyi és a természetgyógyászati modul ismeretanyaga a kineziológia tanulmányokhoz.

    Az első három félév során elsajátítja a hallgató a kineziológus szakképesítő vizsga teljesítéséhez minimálisan szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket (Izomtan, izomelmélet, teszteléstan, kineziológia történet, a TIOC - One Brain - kineziológai rendszer I-III. szintje stb.)

Természetesen nem „kötelező” letenni a harmadik félév után rögtön a szakképesítő vizsgát, ez a hallgató szabad belátására van bízva. A gyakorlat és a tudás mennyisége és minősége mindenképpen előnyt jelent a vizsgafelkészüléshez.

Amennyiben a hallgató szeretné a tudást magasabbra emelni, folytatja a tanulást a haladó ismeretanyagot jelentő félévekkel.

    Nálunk a tudást kapja meg a nyitott és elhivatott hallgató, a felkészítést a vizsgákra - a hivatalos működéshez az állami vizsgák sikeres teljesítése és a hivatalos működési engedély szükséges.

A Professzionális Kineziológus Integrált képzés felépítése, képzési tematika

A Professzionális Kineziológus képzés 2 szintből áll

     1,5 éves Alapképzés (I-III. félévek)

     1,5 éves Haladó képzés (I-III. félévek)

A Résztvevők az egymásra épülő féléves modulokat különálló képzésként végezhetik el.

A Professzionális Kineziológus Alap- és Haladó képzés során oktatott tanegységek

Természetgyógyászati modul (Komplementer medicina) / Egészségügyi modul

Általános kineziológia Kineziológiatörténet - A kineziológia fogalma, kialakulásának története, kineziológiai ágak; A kineziológia fiziológiai és energetikai háttere; Teszteléstan; Az integrált agymüködés; Anamnézis a kineziológiában, a kineziológiai kezelés vezetése; Kineziológiai alaptechnikák; Kormunka a kineziológiában, Érzelmi Stresszoldási technikák.

Kineziológia Protokoll

Three in One Concepts – One Brain© I. szint: A szakma eszközei (Tools of The Trade)

Three in One Concepts – One Brain© II. szint: A One Brain alapjai (Basic One Brain)

Three in One Concepts – One Brain© III. szint: Testkód (Under The Code)

Three in One Concepts – One Brain© IV. szint: Haladó One Brain (Advanced One Brain)

Transzgenerációs Kineziológia©

Rekonstrukciós kineziológia I-II.szintek

Metabolikus Kineziológia I. - Életvezetési Analízis©

Attractor Field Techniques©

Coach Kinesiology©

A tanrend változhat, pl. az aktuális jogszabályi követelményeknek és a szakmai igényeknek megfelelően!

A képzés tantermi és kontakt online formában valósul meg.



Az Európa Akadémia oktatói

dr. Varju Márta
dr. Varju MártaÜgyvezető, oktatóinfo@alterna.hu
Heindl Zoltánné Anima
Heindl Zoltánné AnimaOktatóinfo@alterna.hu
Eörssy Péter
Eörssy PéterOktatóinfo@alterna.hu

Képzési helyszínek

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató